A Világot Nekik Kutyakiképzés és Tanácsadás (VÁJSZ) csapat tagjai külön-külön is elhivatottak, és eddig is nagy hangsúlyt fektettek az állatok életének jobbá tételére, de fel kellett ismerni, hogy összefogással hatékonyabban és szervezettebben lehet az állatokkal, és azok érdekeivel foglalkozni. A saját területén mindenki több éves tapasztalattal rendelkezik, de egyikünk sem meri kijelenti, hogy már mindent tud. Mindig van mit tanulni, és ezért folyamatosan képezzük magunkat.

Sok éve tartunk, és foglalkozunk kutyákkal, macskákkal. Kutyáinkat rendszeresen visszük képzésekre, tréningekre, illetve a munkánkból adódóan sokszor találkozunk rehabilitációra váró félős, szenzitív, illetve agresszió problémás ebekkel. Ezek mind-mind új helyzeteket teremtenek, amelyeket mindig próbálunk megoldani, és kielemezni, hogy ebből is tanulhassunk.

A csapatban van olyan, aki évekig foglalkozott és jelenleg is foglalkozik tenyésztéssel, több egészséges almot nevelt már ki, és a mai napig megy ezek utókövetése. Sok kutya élt mellettünk kölyökkorától haláláig, és ezek mind, a különböző fajtajellegek miatt új kihívásokkal, tapasztalatokkal gazdagították életünket. Sok éve foglalkozunk egészségügyi, illetve szépészeti kutyakozmetikával, ez utóbbi tapasztalatot több kiállítási rendezvényen is tudtuk kamatoztatni.

A közel húsz éves gyepmester telepi vezetési tapasztalat is sokat segít az állatjólét, illetve az utókövetési pillér szisztematikus és hatékony működtetésében. Ezek elsőre egyszerűnek tűnnek, de sok apró részletre is kell figyelni, hogy egy valós, objektív képet kapjunk az állattartásról. Ehhez még hozzájárul az ebrendészeti szakvizsga, ami átfogó ismereteket ad ezen a területen.

Az állatorvosunk közel harminc éve praktizál, melynek köszönhetően az állatorvoslás minden szegletében megfordult már. Széles látóköre, tapasztalata, és a fejlődési vágya teszi különösen elhivatott részéve szervezetünknek. A kutyák kiegyensúlyozott élete érdekében meggyőződésünk, hogy a megfelelő életmód kiválasztása sokban hozzájárul kutyánk egészséges életéhez. Ezért is fontos számunkra, hogy segítsük a gazdákat a megfelelő életmód kiválasztásában, amellyel kielégíthető a kutya ősi ösztöne, és általa kiegyensúlyozottabbá válik házikedvencünk.

Egy szervezet életében fontos a megfelelő menedzsment, hogy hatékonyan tudjon működni. Az utóbbi tíz évben több olyan vállalkozásban vettünk részt, ahol a koordinálás, tervezés, szervezés fontos szerepet játszott. Ezeket egy civil szervezet életében is tudjuk hasznosítani. A sok hiányosság, amit nap, mint nap látunk ösztönzött arra, hogy erőinket egyesítsük a hatékonyság érdekében.

Hisszük, hogy a három alappillérünk, mint egy háromlábú szék tartják stabilan az elvet, amit egységesen képviselünk szervezetünk égisze alatt.

Sok éve tartunk, és foglalkozunk mentett kutyákkal (állatjóléti tanácsadás mentett kutyás gazdáknak is.), és macskákkal és támogatjuk Őket abban, hogy szerető gazdikhoz kerüljenek amellett, hogy biztosítjuk egészségügyi állapotukat, terápiás képzésüket. Ezáltal tudnak újra élhető és egészséges környezetbe kerülni, amelyet sikertörténeteink is igazolni tudnak.

Egyik mottónk: „Ne vidd vissza, inkább segíthetünk!„, ez azt jelenti, hogy sok kutyus megfelelő terápiás képzés mellett, és természetesen gazdi fejlesztése mellett is újra egy közös nyelvet tud beszélni, ami boldoggá fogja tenni mindkét felet.

Célunk továbbra is, hogy a leadott házi kedvenceknek biztosítsuk azt az életet, amit ezek az ártatlan élőlények megérdemelnek.

Jövőre is szeretnénk részt venni az állatok ivartalanítási programjában, hogy ezzel is elkerülhető legyen a nem kívánt populáció növekedése. Ez a törekvésünk leginkább a telepi cicák életének jobbá tételéről szól. Ez a szolgáltatásunk immár egy éve sikeresen zajlik, civilszervezetekkel történő összefogás keretein belül.

Az 1%-os gyűjtéssel tovább szeretnénk bővíteni a portfóliót, hogy lehetőségünk legyen támogatni civileket, akikkel nagyobb szerepet tudunk vállalni az állattartási edukációban, és tervezzük az ivartalanítási programunk kibővítését az arra rászoruló állattartók felé.

Az örökbeadási technológiát is szeretnénk fejleszteni, hogy még hatékonyabb legyen a gazdi keresés.

Ezekkel mind szeretnénk emelni az árvák örökbeadási esélyeit.

Segítsetek nekünk az 1% adó felajánlásával és adjunk közösen egy új világot nekik!

Adószám: 18911259-1-41

vagy az OTP-nél vezetett számlánkra utalással:

Számlaszám: 11703006-25955189