Állatjóléti tájékoztató

Az állatok tartásával, jó közérzetével és jólétével kapcsolatos tanácsok, leírások.

„Elengedett eb”

Gyakran találkozunk azzal a helyzettel, hogy a kutyánk sétáltatása közben egy másik gazdi kutyája szabadon rohangál, néha még vehemensen/morogva közeledik is a másik eb vagy akár gyermek felé. Ekkor, ha szóba hozzuk a gazdinak, hogy ez gond, még a gazdi förmed ránk, hogy a kutyája nem harap, csak morog, ugrál, levizel, de ez nem baj szerinte.

Ezzel mi a gond?

  • Ütközik az állattartás szabályaival
  • Rémületet kelthet a gyerekekben, felnőttekben
  • Nem kontrollálható támadás esetén az eb
  • Szennyezi a közterületet a vizeletével, székletével, amit a gazda fel sem szed, nem szünteti meg a szennyeződést
  • Behívásra nem jön vissza
  • A kedves eb is összenyalhatja az embert, ami akár betegséget is okozhat

A mai napig is elmondható, hogy sajnos még mindig vannak olyan felelőtlen gazdák, akik hagyják, sőt néha szándékosan engedik ki a kutyájukat egyedül, őrizetlenül sétálni. Ilyenkor az állat bejárja a szokásos útvonalát, megjelöli a területét, de nincs kontroll alatt. Ugathatja, támadhatja a kertben tartott, területüket védő ebeket, zavarhatja, félelemben tarthatja, akár meg is haraphatja a környezetében tartózkodókat. Ha sikerül megtalálnunk a gazdát, közli velünk, hogy a kutyája nem bánt senkit, és úgy is mindig haza szokott jönni, miután kimozogta magát.

Ezzel mi a gond?

  • Ütközik az állattartás szabályaival
  • Nincs kontroll alatt az eb
  • Fertőződik / fertőződhet és fertőzhet az állat
  • Zavarhatja, félelemben tarthatja környezetét
  • Szennyezi a környezetét
  • Ellenőrizetlenül szaporodhat
  • Nincs info, hogy oltott-e
  • Harapás esetén nehezen állapítható meg, ki a felelős

 

A kánikula veszélyei

Nyáron, kánikulában találkozhatunk sportos gazdikkal, akik a nap legmelegebb szakában futtatják kutyájukat. Szegény állat, akár hőgutát is kaphat, illetve nem mindegy, hogy a mozgatás után milyen formában biztosítjuk a pótolandó folyadékot és a megfelelő pihenést az eb számára! Ez nem azt jelenti, hogy a legnagyobb kánikulában szabad futtatni az ebet, sőt!

Szintén a nyári melegekben tapasztalható, hogy egy bezárt autóban, minimális levegő biztosítása mellett várakoztatják a kutyát. Kánikulában a gépkocsikban akár 60-70 fok is lehet, ami az állat életébe is kerülhet, és általában ilyenkor még a folyadékot sem biztosítják szegény állat számára.

Ivartalanítás

Fontos tudni, hogy a generált/meg nem akadályozott túlszaporulat okozója felelősséggel tarozik az összes állatért és azok megfelelő tartásáért, gondozásáért, immunizálásáért is!

El kell fogadnunk, hogy hazánkban több a kutya, mint a gazdi/gazdi jelölt. A gyepmesteri telepek teltházzal üzemelnek, munkájuk roppant nehéz. A menhelyek is nehézségekkel működnek, a lehetőségek minden szinten korlátozottak.

Nagyobb probléma a macskatartók által elszaporított, mindenfelé sétálgató magas populáció. A macska alapvetően rejtőzködő életmódot folytat, nappal ritkábban látni őket. De amennyiben valaki mégis lát egy cicát az utcán, nem a félelem fog bevillanni az agyába, hanem, hogy milyen aranyos, sovány, kicsi, öreg, beteg, szép, stb. az a cica. Arra nem is gondolunk, hogy vajon van-e bármilyen védőoltása, egyedi azonosítója, akár lappangó betegsége, hová pisilt, kakilt utoljára, vajon hol élhet, ki etetheti őt?

A másik dolog a macskák túlszaporulatával kapcsolatban, hogy a macska akkor is életben marad, ha nem eteti senki. Tehát ha van 5 kiscicám, és ezek a cicák 4-5 hónaposan jönnek-mennek a környékemen, ismerkednek a területtel, és én már úgy gondolom, hogy nem kellenek, nem az én macskáim (ami egyébként nincs így), nem etetem őket tovább, a cicák megtalálják a számukra szükséges táplálékot, élik életüket tovább, és ők köszönik szépen! Kerti macskáknál az is megfigyelhető, hogy mindig jönnek, ha ételosztás van, de ha nem az étel miatt szeretnénk a magunk közelében érezni őket, akkor -nem minden esetben- de általában nagyon ritkán jönnek oda hozzánk. Persze ez egyed függő is, illetve emberi hozzáállás kérdése, de általánosságban elmondható.

A lakásban tartott cicáknál más a helyzet, mert nekik a környezetükből, ingerekből is sokkal kevesebb jut, így a viselkedésük is változik/változhat. pl.: Nem minden macska bírja a zárt helyen való tartást, szenved, kezelhetetlenné válik, de van olyan cica is, amelyik ki sem akar mozdulni, és a kényelmes lustálkodás és dorombolás tölti ki napjait.

Egy nőstény macska egy évben akár 10-15 kölyköt is világra hozhat, ami 3 év távlatában már nem kis szám, és még ehhez jön hozzá a már ivarérett, fiatal családtagok szaporulata is, amivel akár évenként 80-100 macskával is számolhatunk. A magas egyedszám és a kezeletlen, oltatlan állapot miatt a betegségek is megjelennek, mely kórságok a környezetre is veszélyesek lehetnek!

Mi nem szeretnénk olyan országban, városban élni, ahol a magas számú macska túlszaporulat miatt rendszeresek a betegségek, szennyezettségek, zavaró az állandó vonyítás, és egy szinte végtelen egyedet számláló populáció található. Mindenképp a macskatartókat, macska pártiakat kell megfelelően tájékoztatni és kontrollálni, hogy a jövőben inkább csökkenjen a macskák száma, mintsem növekedjen.

Örökbefogadás

Ne kapkodjuk el, inkább aludjunk rá többet, ismerkedjünk az állattal, amennyiben fajtajellegű, a fajtára jellemző tulajdonságokkal és az állattartás szabályaival kapcsolatban is. Nem árt utána nézni, hogy milyen helyi rendeletek vonatkoznak még ránk, mint állattartóra. Gondoljuk végig, hogy milyen formában fogja megváltoztatni életünket, életritmusunkat az új jövevény, és, hogy alkalmasak leszünk-e egy életen át gondoskodni, foglalkozni az állatunkkal. Nézzünk utána, hogy ha bérleményben lakunk, a tulajdonos engedélyezi-e az állat tartását, és ha igen, akkor ehhez milyen feltételeket szab.

Az egyik lehető legrosszabb dolog, ami egy állattal/kutyával történhet, ha akár már egy éven belül több helyre/gazdához kerül, mindig rövidebb időre. Szegénykét mire beszoktatják, beilleszkedik (már ha erre van ideje), máris viszik egy számára másik idegen helyre, és ez ismétlődik folyamatosan. Mitől várható el, hogy az állat/eb mindig, minden helyzetben úgy viselkedjen, ahogy azt elvárják tőle? Ez nem is várható el, de az ilyen helyzetű állatokat/ebeket meg is szokták bélyegezni, hogy viselkedési zavarral küzdenek, kezelhetetlenek, holott mi emberek vagyunk, akik teljesen megzavarjuk szerencsétleneket.

Ne azért „mentsünk” állatot, hogy utána „vándorlélek” legyen, mert ez senkinek sem jó, pláne nem a kutyának/állatnak!

Úgy ne mentsünk meg semmilyen állatot, hogy utána ne nálunk legyen, vagy ne tudjuk méltó helyre elhelyezni, és mindenféle ideiglenes befogadókra bízzuk, akik vagy állatszeretetből, vagy anyagi javaktól vezérelve tartják az állatot/kutyát, gyakran aggasztó módon és elvek szerint.

Adás-vétel

Nem árt tudni, hogy a magyar jog a kutyát tárgynak tekinti, így amikor tovább adjuk kedvencünket másnak, nem elég egy örökbefogadási megállapodást, ideiglenes örökbefogadást, vagy valami hasonlót kötni.

Amennyiben szabályosan szeretnénk „lepapírozni” a dolgot, el kell adjuk a kutyát vagy ajándékozási szerződés keretein belül tudjuk másnak a tulajdonába juttatni.

Ezek hiányában lehetnek problémák bármelyik fél részéről. (pl:4 éve adtam oda a kutyámat egy ismerősömnek, aki már azóta elajándékozta másnak, de tegnap ez a kutya megharapott valakit, és a chip szerint még én vagyok a gazdája. Kié a felelősség? Én nem jeleztem senkinek, hogy már nem én vagyok a gazda, nem lett átíratva a tulajdonjog az új gazdára, és az oltások megléte is kérdéses, mivel én már évek óta nem is láttam a kutyámat, de valakinél mégis élt ez az állat eddig is, és még számtalan más probléma is adódhat)

Ha menhelyről fogadunk örökbe állatot, fontos tudni, hogy az örökbeadó szervezetek is azt az álláspontot képviselik, hogy amennyiben már nem áll módjában a gazdának tartani a kutyát, akkor azt vigye vissza az örökbeadó szervezethez, akik visszaveszik az állatot. Ez jobb megoldás, mint kézről kézre adni a kutyát -aki ettől megzavarodhat, viselkedése változhat, oltásai elmaradhatnak, a tulajdonjog zavaros lesz-, vagy csak úgy egyszerűen kikötni valahova, esetleg elengedni.

Felelősséggel tartozunk az állatunkért, és annak a méltó elhelyezéséért, tartásáért, és erre hazánkban még a jogszabályok is hivatkoznak. Ez minden állattartó részére kötelező, és ezt be is kellene tartani!

Beszoktatás

Fontos része ez életünknek! De nem csak a mi életünkben jelent változást, hanem a kutya/macska életében is!

A kutyát az új helyre való beszoktatás során nem elég csak elengedni a kertben, hogy majd feltalálja magát! Nem elég naponta kétszer friss vizet adni neki és napjában egyszer megetetni, ezzel letudva a kötelezőket! Nem lehet elvárni egy állattól sem, hogy 1-2 nap után már védjen engem, a területem, a családom, vagy legyen szobatiszta, fogadjon szót azonnal, ismerje a parancsszavaimat, jöjjön vissza, ha hívom…

A beszoktatás alatt javíthatunk a kutya-ember kapcsolaton, de ronthatunk is rajta!

Ne akarjuk ráerőltetni az akaratunkat azonnal, de ne is hagyjuk, hogy az első perctől kezdve a kutyáé legyen az irányítás!

Érdemes még a beszoktatás előtt megismerni valamennyire a kutyát. Figyelni, hogy viselkedik más állattal, azonos ivarú egyeddel, gyerekkel, mire „pörög rá”, mi érdekli, hogy reagál a mozdulatokra, hangokra, milyen formában veszi fel a táplálékot illetve védi-e, vihart, durranásokat bírja-e, próbál-e szökni, fél-e valamilyen tárgytól, eszköztől.

Amikor már hazavittük a kutyát, és az új tartási helyén van, hagyjuk eleinte, hagy ismerkedjen a területtel, szagokkal. Adjunk időt a saját komfortzónáját is kialakítani! Biztosítsuk számára a nyugalmas, biztonságos pihenést is. Érdemes és indokolt naponta több időt vele tölteni, foglalkozni, sétáltatni, ismertetni a környékkel, persze a sétákat pórázon!

Amennyiben egy másik kutya mellé kerülne az új jövevény, indokolt előtte megmutatni egymásnak a két állatot. Ekkor figyelni kell, hogy milyenek az első reakciók, hogy reagál a „régi” az „újra”.

Gyakran előfordul, hogy a „régi” kutya nem fogadja be maga mellé az „újat”, pedig a jövevénnyel semmi gond nem lenne.

Gyakori jelenség, hogy kell néhány nap a kutyáknak az ismerkedésre, hogy kialakítsák a maguk kis rangsorát. Itt javasolt figyelni őket, és amennyiben komolyra fordulna a harcuk, de inkább még a vita előtt közbe kell avatkozni, az nem jó gondolat, hogy majd egyszer csak megadja magát az egyik, bízzuk rájuk! Ez súlyos sérülésekhez vezethet, amihez komoly orvosi beavatkozás lehet szükséges!

Takarmányozás

Tapasztalat mondatja, hogy gyakran a nagy szeretet és a kevés tudás nehezíti meg kedvencünk életét, egészségét. Az örökbefogadott állatok esetén is indokolt megtudni, hogy eddig mivel etették, naponta hányszor, mekkora mennyiséget kapott, milyen a viselkedése, amikor eszik…

Fontos a tudatos, rendszeres takarmányozás!

A tudatosság alapja az kellene legyen, hogy egy jó minőségű tápot biztosítunk a kutya számára, amit minden nap lehetőleg ugyanabban az időpontban adunk oda neki.

A mennyiség is fontos tényező! A minőségi tápoknál fel van tüntetve a súlyhoz megfelelő mennyiség, ezt kell követni, ettől eltérni nem célravezető, gyakran okozhatunk a túl sok eledellel híg székletet, hányást, akár komoly bélrendszeri gondokat.

Amennyiben kedvencünket konyhai maradékkal kívánjuk etetni (mert eddig minden kutyámat így etettem, és nekem bevált), tudnunk kell, hogy a kutya húsevő, ragadozó lény, így például a csont nem táplálék számára, a száraz kenyér sem a legjobb, a fűszeres étel sem tesz igazán jót a kutyának, és még sorolhatnánk. A lényeg, hogy a házi kosztnál is törekedni kell a megfelelő összetételre, a hasznos tápanyagok mennyiségére.

Lesoványodott állat: azok a kutyák, melyek több hónapot töltenek el egy kennelben, látványos súlycsökkenést mutatnak. Ennek nem minden esetben a takarmányozás hiánya az oka, a bezártság, stressz, mozgáshiány következményeként is reagálhat így a szervezet.

A megfelelő súlygyarapodást fokozatosan kell elérni! Nem célszerű a „szegény” kutyust naponta 2-3 alkalommal, etetésenként 1,5-2-szeres adagokkal megtömni! Törekedni kell rá, hogy a számára megfelelő mennyiségen felül csak a gyarapodásához szükséges pluszt kapja meg. Ez gyakran a normál adagon felül maximum még egy fél adagot jelent. Tehát, 1-1,5 adag takarmány két-három részletben. Ez nem terheli meg a gyomrát, biztosítja a megfelelő emésztést és ürítést is. A megfelelő mozgatás, futtatás pedig az izmok (újra)fejlődését segíti elő.

Az olcsó, gyenge minőségű takarmányok használata nem ajánlott! Azt, hogy a táp mekkora rostmennyiséget tartalmaz, a kutya székletéből is meg tudjuk állapítani. Van olyan kutya, akinek a széklete zöldes színű, és naponta akár négyszer is képes üríteni. A rost jóllakottság érzést kelt az állatban, de tényleges, hasznosítható tápanyagot keveset tartalmaz. Ilyen esetekben tapasztalható, hogy megetettük a kutyánkat, aki ezek után is éhen kíván halni, megenne egy fél ökröt is akár. Erre mi azt reagáljuk, hogy több (gagyi) tápot adunk neki, ami maximum annyi változást okoz, hogy többet ürít, (a legnagyobb örömünkre), de jóllakottsága nem nagyon változik.

Kutyás szolgáltatásaink


Kutyakiképzés, szocializáció, őrző-védő tréning, egyéni képzések. Nálunk a képzés házhoz megy.

Kutyaovi és iskola előkészítő, Alapfokú engedelmes csoportos képzés, Haladó engedelmes csoportos képzés, Obedience oktatás, BH-VT, IBGH-IGP vizsgafelkészítés, Agility oktatás, Trükk és dog dancing alapok, Nyomkövetés és szimat munkák, Őrző-Védő tréning (kezdő, haladó, szolgálati tréning, versenyre felkészítés IGP), „Védj Meg Tréning”, Kutyanapközi, Holiday Panzió, Egyéni képzés.

Macskabefogás és elszállítás

Amennyiben nem kívánatos szaporulat van Önnél, vagy le szeretné adni cicáját, vállaljuk annak befogását és elszállítását!

Macska elszállítás, átvétel. Macska populáció felmérése, stratégia kidolgozása, és elszállítás, díjmentes területbejárás, feltárás, és tanácsadás.

A szolgáltatást egyaránt igénybe vehetik magánszemélyek, társasházak, telephelyek, illetve egyéb cégek is. Indokolt esetben, vagy nagyobb populáció felszámolásában csapda kihelyezés és annak ürítése.

További cicás szolgáltatások: